![]() |
|
A március első hétvégéjén megrendezett párbajtőr seregszemlén több száz fiú és lány mérte össze tudását három különböző korcsoportban.
A nagy hideg ellenére már az első nap igen belelendültek
fiataljaink, hiszen pénteken már 3 döntős helyezésnek is örülhettünk. A
lányoknál az előző versenyen is döntős Monostori Sára és Rozner Klaudia itt is
bekerült a legjobb 8 közé, Sára 5., míg Klaudia a 8. helyen végzett.
A fiúknál Siklósi Gergely nem okozott túl nagy meglepetést a
szombathelyi verseny után itt is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. További
fiú eredmény: Cziráki Bálint 16.
Szombaton két korosztály, az újoncok és törpik csaptak
össze. A hőmérséklet egy kicsit javult a péntekihez képest a vívóteremben, így
a gyerekek is magasabb fokozatra kapcsoltak. A kislányoknál Csekő Kíra és Dénes
Boglárka képviselte a balatonos színeket, Kíra a 6. helyen végzett, míg
Boglárka a 13. lett.
A fiúknál a Németh- Farkas páros ismét az elsőségért
harcolt, így a dobogó három fokából kettőt meg is szereztek. Végeredmény: 1.
Farkas Csaba, 2. Németh Gergő, 15. Gubicza Viktor. A kicsik becsületére legyen
mondva, igen türelmesen, kitartóan küzdöttek egész nap, úgyhogy az esti kilenc
órai eredményhirdetésen megérdemelten vették át az érmeket.
Szombaton az újoncok is harcba szálltak a díjakért, ahol Siklósi Gergely csupán két tussal maradt el előző napi teljesítményétől, az első helyért vívott asszóban 15-13-ra kapott ki ellenfelétől, így ezüstérmet akasztottak a nyakába. További újonc eredmény: Tombor Szabolcs 8. és Dénes Ákos 16.
Vasárnap a serdülőké volt a főszerep. Mind a lányoknál, mind
a fiúknál láttunk igen jó asszókat és izgalmas párharcokat.
A lányoknál sajnos már az elődöntőben összekerült egymással
Siklósi Enikő és Felker Adrienn, mely csörtéből Enikő jött ki győztesen és meg
se állt az aranyéremig, míg Adrienn bronzérmes lett.
A legjobb 16 közé még bevívta magát Szalai Rebeka, aki végül
a 13. helyen zárta a versenyt.
A fiúknál a nyolcas döntőbe Sáfár Cirill került és az 5. helyen
végzett. További serdülő eredmény: Csák Marcell 9.
Reméljük a következő versenyen, Békéscsabán már kegyesebb lesz hozzánk az időjárás és még ennél is szebb eredményeket hoznak el a fiatal balatonos tehetségek.
Mindenkinek jó pihenést és aktív felkészülést kívánunk!!